Ma nem gombásztam. Viszont egy barátom felhívott, hogy a szülei gyűjtöttek egy kosár gombát, a felét megfőzték, a másik felét nem ismerik, megtekinteném-e? Mondtam, persze.

El is mentem, és két gomba várt, kb. így néztek ki (forrás: http://www.ual.es/myco-ual):

Hát ez begöngyöltszélű cölöpgomba (Paxillus involutus) - mondom én. Az ehetősége igen érdekes. Halmozódó méreganyag van benne, így egyszer-kéteszer büntetlenül fogyasztható (senkinek nem ajánlom!), de egyszer eléri a kritikus tömeget a méreg a szervezetben, és akkor komoly problémákat okoz - akár halált is. Nekem van olyan gombáskönyvem, amit az ötvenes években adtak ki, és ahol ez még ehető, sőt árusítható gombaként szerepel. Állítólag Lengyelországban egyszer igen jó szezonja volt, és igen sokan megbetegedtek. Akkor kezdtek el gyanakodni erre a gombára, és kiderült az igazság. Azóta a súlyosan mérgező kategóriába tartozik.

Elég könnyű megismerni. Szereti a vizes helyeket (patakpartok, árterek), ott seregesen terem, de már hegyi réten is találtam. Lemezei a tönkre lefutnak, jellegzetes piszkosbarnák, és fogásra sötétbarnán foltosodnak. A kalap széle nagyon sokáig visszahajló, "begöngyölt" (jééé!). A kalap is piszkosbarna, kissé bársonyos tapintású. A hús is sárgás-barnás, idővel barnul.

Barátom meg is telefonálta a hírt a szülőknek, akik mondták, hogy a csiperkéket már megfőzték, de olyan büdös gyógyszer szaga lett a pörköltnek, hogy kidobták. Bizony, bizony, mondom én. Sokan vélik, hogy csiperkéket (Agaricus) biztonsággal lehet gyűjteni, pedig dehogy. A sárguló csiperkék (xanthoderma csoport) tagjai bizony mérgezőek, és két fajuk elég gyakori kis hazánkban: a sárguló csiperke (A. xanthoderma): 

és a tintaszagú csiperke (A. praeclaresquamosus):

 (Forrás: http://digilander.libero.it/sunflower45)

A legjobb módszer a kiszűrésükre az, ha a gombát teljesen kiszedjük (a tönk alján lévő kis gumóval együtt), és a gumóból levágunk egy kicsit. A hús a vágott felületen rögtön élénk sárga lesz ezeknél a fajoknál. A jellegzetes vegyszer- (gyógyszer-, karbol-, fenol-, tinta-) szaguk is itt érezhető a legjobban.

A tintaszagú csiperkét relatíve könnyen fel lehet ismerni sárgulás nélkül is a szürkén pikkelyes kalapjáról, de a sárguló csiperke bizony gyakran megvicceli az embert. Az erdőszéli csiperkéhez (A. arvensis) és rokonaihoz igen hasonlít. Ráadásul ezek is sárgulnak, de csak kívülről, a hús nem. Viszont aki nem elég rutinos, és már hallott a sárguló csiperkékről, fejvesztve eldobja őket, ha meglátja a fogdosásra megjelenő sárga foltokat. És így igen finom, ehető gombáktól fosztja meg magát és családját.

Ez a fenti két csiperke mérgező, de nem szokott mérgezést okozni, ahogy a leírt történet is szemlélteti: a kellemetlen szag főzéskor fokozódik, és ez gyanút kelt, a kaja kidobódik. Egy gomba is tönkre tudja tenni az amúgy jó kis csiperke-pörköltet. Szóval óvatosan a csiperkékkel!